KEKSz Szabályzat

február 25th, 2008

KEKSZ PROGRAM SZABÁLYZAT

A KEKSz Program célja

1. Olyan – a szűken vett tanuláson kívüli – tevékenységek szervezése és rendszerezése, amelyek az iskola diákjainak fejlődését, szociális érzékenységét, és a közösség iránt érzett felelősségét növelik.

2. Az iskolában eltöltött idő értékének növelésén túl, a jól megszervezett programokon keresztül az iskola elismertségének növelése főváros- és országszerte, mely mindnyájunknak büszkeségre adhat okot.

A KEKSz Program filozófiája

A KEKSz rövidítés négy általunk fontosnak tartott értéket foglal össze egy szóban: kreativitás, erőbedobás, közösségépítés és szolgálat. Azt gondoljuk és hisszük, hogy az iskola több, mint csupán tanórák összessége. Az iskola egy közösség, melyet ápolni, építeni kell. S mint közösségnek szolgálnia kell tagjai testi és lelki fejlődését egyaránt. Ezt kívánja elősegíteni a KEKSz Program is saját eszközeivel. Olyan programok szervezésével és összegyűjtésével, melyek keretében a közösség tagjai fejlesztik kreativitásukat és képességeiket (a zene, a képzőművészet, a matematika, vagy akár a szervezés területén), folyamatosan odafigyelnek fizikai erőnlétükre, gondozzák és óvják a természetet és tesznek valamit szűkebb vagy tágabb környezetükben a rászoruló emberekért. Mindezt teszik úgy, hogy közben ápolják kapcsolatukat a közösségük többi tagjával, valamint újabb és újabb kapcsolatokat hoznak létre. A keksz a mindennapi szóhasználatban édes süteményt jelent, amit az étkezés végén ráadásnak fogyasztanak. Ilyen jó szívvel végzett ráadásnak gondoljuk mi is a tanórák után a KEKSz tevékenységet.

A KEKSz Program keretében teljesíthető a 2016 január 1-e után érettségiző diákok számára a kötelező közösségi szolgálat, mely az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele.

A Köznevelési törvény szerint a közösségi szolgálat: „szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.”(2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, Magyar Közlöny 162. szám, 2011. december 29.)

133.§ (7) „A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése tanítási napokon alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás, tanítási napokon kívül alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb ötórás időkeretben végezhető.” (A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet)

Részvétel a KEKSz Programban

A KEKSz Programban való részvétel az iskola első két évfolyamába járó tanulói számára kötelező. A programban részt vevő tanulóknak félévenként minimum 10 óra kreativitást, 10 óra erőbedobást, valamint 10 óra szolgálatot kell teljesíteniük. A Köznevelési törvény közösségi szolgálatra vonatkozó előírása az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

Azok a tevékenységek, amelyeket legalább egy adott osztály tanulóinak fele együtt végez duplán számítanak, hiszen ebben az esetben Közösségépítés is történik. (Például: ha egy 30 fős osztályból az osztályfőnök által igazoltan legalább 15 tanuló részt vesz a KEKSz Program keretében meghirdetett eseményen, 3 órán keresztül, akkor egyenként 6 pontot teljesítettek).

Pontot duplázni minden kategóriában lehetséges, de a közösségi szolgálat óraszámának minimum 50 órának kell lennie. Az előző példa esetében, ha ez szolgálati tevékenység, akkor minden résztvevő diák 6 pontot kap, de 3 órát teljesített a közösségi szolgálatból.

A közösségi szolgálat alkalmanként legfeljebb 3 óra lehet.

A közösségi szolgálat a tanulók lakókörnyezetében, vagy az iskola székhelyén, feladat-ellátási helyén, de legfeljebb 30 kilométeres körzeten belül jöhet létre, mivel a törvény  szerint: közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, tevékenység. Ennek értelmében csak a tanuló lakhelye környezetében vagy az oktatási intézmény környezetében szervezhető meg a tevékenység a diákok számára.

A program természetesen nyitott az iskola minden tanulója és dolgozója számára, így a meghirdetett programokra szeretettel várjuk azokat is, akiknek nem kötelező a KEKSz Programban való részvétel.

A KEKSz előírások teljesítése

A KEKSz előírásokat háromféleképpen lehet teljesíteni:

1. A KEKSz Program keretében meghirdetett, iskolai szervezésű eseményeken (például: kirándulás, rászoruló gyerekek látogatása, komolyzenei koncert, matematika szakkör, stb.) való részvétellel.

2. A KEKSz szabályzatban szereplő, de nem a KEKSz koordinátor által meghirdetett tevékenységekben (például: zongoraóra, karate edzés, stb.) való részvétellel.

3. Részvétellel saját kezdeményezésű – a KEKSz Program keretében megszervezésre kerülő – programokban (például: ketten szeretnének egyedülálló idős embereket látogatni rendszeresen, és ez nem szerepel a meghirdetett programok között, akkor megkereshetik a KEKSz koordinátort, aki segít nekik megszervezni a programot).

A KEKSz tevékenységek adminisztrációja

KEKSz órának csak a KEKSz Program szabályzatában foglalt, a KEKSz Program keretében meghirdetett, vagy a koordinátor által azon kívül elfogadott, és ellenőrzött tevékenységekkel töltött idő számít. (Ezt érdemes előzetesen egyeztetni, a későbbi viták elkerülése végett.)

A KEKSz tevékenységek nyilvántartása a KEKSz naplóban történik, ami az iskola elektronikus naplójak része. A KEKSz naplót a tanuló vezeti és igazoltatja a szervezővel. A koordinátor a beírt programokat rendszeresen, de évente legalább 2 alkalommal ellenőrzi, elfogadja, vagy hiánypótlásra visszaküldi. A KEKSz naplókban szereplő tevékenységek ekkor kerülnek regisztrálásra. A KEKSz naplóban szereplő tevékenységet kizárólag a koordinátornak, osztályfőnöknek, edzőnek, szakkört tartó tanárnak vagy az adott tevékenységért felelős felnőttnek van joga igazolni, illetve olyan személynek, akinek az aláírását a koordinátor – előzetes egyeztetés alapján – elfogadja.

A KEKSz napló mellékleteként a tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, mely tartalmazza a szülő egyetértő nyilatkozatát, A KEKSz naplóban regisztrált órákat az osztálynaplóban és a törzslapon a kijelölt pedagógusnak dokumentálnia kell. Az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad,

Az elektronikus napló elérhetősége: naplo.karinthy.hu

A KEKSz tevékenységek értékelése

Attól függően, hogy a tanuló hogyan teljesítette az előírt KEKSz követelményeket, a következő hivatalos záradékok kerülnek az év végi bizonyítványába:

1. “Közösségi munkáját kiválóan, az iskolai közösségi szolgálatot xzy óraszámban teljesítette” (amennyiben az előírtnál lényegesen több (legalább 50%-al több) KEKSz órát teljesített).

2. “Közösségi munkáját jól, , az iskolai közösségi szolgálatot xzy óraszámban teljesítette” (amennyiben az előírt mennyiségű, vagy azt csekély (50%-nál kisebb) mértékben meghaladó mennyiségű KEKSz órát teljesített).

3. “Közösségi munkáját részben, az iskolai közösségi szolgálatot xzy óraszámban teljesítette” (amennyiben KEKSz naplóját leadta, de az előírt mennyiségűnél kevesebb KEKSz órát teljesített).

4. “Közösségi munkáját nem, az iskolai közösségi szolgálatot xzy óraszámbanteljesítette” (amennyiben KEKSz naplóját nem adta le a megadott időpontig, vagy az előírt mennyiség 50%-nál kevesebb KEKSz órát teljesített).

A bizonyítványba kerülő záradékon kívül a KEKSz Programban kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók és osztályok külön elismerésben is részesülnek:

1. Minden kiváló minősítést megszerző tanuló pályázhat a KEKSz Mesterek csapatába, akik bekapcsolódhatnak a KEKSz Program szervezésébe és irányításába, részt vehetnek az iskola által részben vagy egészen finanszírozott képességfejlesztő tréningeken, országos és nemzetközi rendezvényeken, táborokban, cseréken idehaza és a világ számos pontján.

2. Minden osztály, ahol az összes tanuló kiváló minősítéssel teljesítette mindkét félévet, 1 szabadnapot kap, amit tetszés szerint használhat fel (azonban annak időpontját minden esetben előre egyeztetni kell az igazgatóval).

3. Minden év végén az az osztály, amelyik a legtöbb regisztrált KEKSz órát teljesítette a két félév alatt, 1 napra térítésmentesen igénybe veheti az iskolabuszt (az időpontot és útvonalat természetesen előre egyeztetni kell a gazdasági irodával).

A KEKSz Program keretében elszámolható tevékenységek

Kreativitás:

•iskolai szakkörökön való részvétel

•bármilyen zenei, képzőművészeti tevékenység

•az iskola honlapjának szerkesztése, fejlesztése

•az iskolaújsággal kapcsolatos tevékenységek (szerkesztés, cikkek írása stb.)

•iskolai vagy külső rendezvények szervezésében való részvétel, valamint azokon történő szereplés (plakátrajzolás, színdarab előadása stb.)

•iskolai keretek között szervezett színház-, hangverseny-, múzeum-, mozi- vagy operalátogatás

•minden a KEKSz koordinátorral egyeztetett és általa elfogadott tevékenység

Erőbedobás:

•edzés egyesületben

•délutáni iskolai sporttevékenység

•buzogány-, tánc-, szalaggyakorlat stb

•túrázás (biciklivel, gyalog stb.)

•minden a KEKSz koordinátorral egyeztetett és általa elfogadott tevékenység

Szolgálat:

•olyan az iskola által vagy egyetértésével szervezett programokon való részvétel önkéntesként, rászoruló emberek támogatására, segítésére vagy a környezetünk megóvására, szebbé tételére irányulnak

•iskolatársak korrepetálása, segítése

•kerületi általános iskolások szervezett korrepetálása

•iskolai rendezvényeken, feladatokban való részvétel pl: KarMUN szervezés, könyvtáros asszisztensi tevékenység, stb

•valamely non-profit szervezetben (egyesület, alapítvány stb.) végzett önkéntes tevékenység

•minden a KEKSz koordinátorral egyeztetett és általa elfogadott tevékenység

•a közösségi szolgálathoz kapcsolódóan ötven órán belül – szükség szerint mentorral közösen – legfeljebb öt órás felkészítő, majd legfeljebb öt órás záró foglalkozás

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján

A közösségi szolgálat keretei között végezhető

a) az egészségügyi,

b) a szociális és jótékonysági,

c) az oktatási,

d) a kulturális és közösségi,

e) a környezet- és természetvédelemi,

f) a katasztrófavédelmi,

g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területén folytatható tevékenység.


Comments are closed.

-->