jelentkezés programra

október 27th, 2013

Akik nálam jelentkeztek programra, kérlek a nevetek mellé osztályt is írjatok! 

Köszönöm 

PleskóÁgi

Segítőnap a NOÉ Állatotthonban

október 25th, 2013

November 9-én szombaton ellátogatunk a NOÉ Állatotthonba, ahol az éppen aktuális őszi feladatokban fogunk segíteni. HA az idő engedi lehet kutyát sétáltatni, a menhely környezetét ápolni, stb.

A program 10-14 óráig tart a menhelyen: Budapest 1171 Csordakút utca vége. 

Találkozó: 9:30-kor Rákoskeresztúr központban  a 169E megállójában  (Pécel felé)

Fontos: öltözzetek melegen, és mindenképp olyan ruhába, amit nem féltetekk összekoszolni. Ha esetleg valakinek van otthon felesleges kutyajátéka, kajája, póráza aminek örülnének az állatok (meg persze ezáltal a menhely dolgozói), azt hozzátok magatokkal.

A programra felkészítés tartunk november  6-án szerdán a 7. vagy 8. órában, attól függően, hogy a jelentkezőknek melyik időpont jó!

Jelentkezésés a KEKSz koordinátornál jelentkezési sorrendben, felső határ 25 diák!

Őszi játszóház a Havannán!

október 24th, 2013

Szolgálati program lehetőség:

2013. november 8-án játszóházat szervezünk a XVIII. kerületi SOFI intézményben tanulásban valamint értelmileg akadályozott gyerekek részére.

A pénteki program délután 4-től este 6-ig tart a Havanna lakótelepen a SOFI-ligetben (Kondor Béla sétány 15.) Indulás az iskolából tanítás után 3 órakor.

A játszóházra saját programmal is kell készülnünk, a téma, amihez játékokat, kézműves foglalkozásokat kell kitalálnunk a: TÖK:)

A programra felkészítés tartunk november  6-án szerdán a 7. vagy 8. órában, attól függően, hogy a jelentkezőknek melyik időpont jó!

Jelentkezésés a KEKSz koordinátornál jelentkezési sorrendben, felső határ 25 diák!

tok.jpg

Koordinátor az iskolában

október 17th, 2013

Októbertől csütörtökönként találtok meg a Titkárságon 9-14 óra között!

FEHÉR BOT

október 10th, 2013

Felmerült-e már benned, hogy a látás elvesztése mekkora veszteség az ember számára és milyen nehéz ezt megélni?

Milyen segítséget nyújthat egy kutya a vak ember életében?

Október 15-én kedden délután 3 órától a Vakok és gyengénlátók nemzetközi napja alkalmából vakvezető kutyák és gazdáik mutatják meg, hogy boldogul együtt ember és kutya a mindennapokban.

A program helyszíne az iskola aulája, szeretettel várunk mindenkit, akinek pedig szüksége van közösségi szolgálati órák gyűjtésére, az a részvételért is pontot kap!

Az esemény támogatója a Lions Klub Pestszentlőrinc Egyesület.

 feher-bot-napi-rendezvenyek-pilisvorosvaron-a-muveszetek-hazaban-2011.jpg

Szentendrei Skanzen önkénteseket keres

október 7th, 2013

Újabb múzeum fogad rendszeresen önkéntes munkára diákokat, szervezett keretek között.

A szolgálati tevékeynségek között szerepel a kerti munka, környezet gondozása,  népi ételek készítése , információs szolgálat, melyhez nyelvtudás is szükséges. További részlet, jelentkezési lap és elérhetőség a Skanzen honlapján, vagyis itt található: http://skanzen.hu/?fm=1&am=16&dd=311

logo.jpg

-->